A vőfélyversek több szempontból is hasonlítanak a verses szerelmi levelekre: szerzőik többnyire szintén falusi kántorok, tanítók, esetleg költői hajlamú vagy éppen vőfélykedő parasztemberek.
E hosszadalmas, félnépi és olykor tudálékos versek szintén ponyván jelentek meg, ahonnan kéziratos vőfélykönyvekbe másolták át őket. Ugyanakkor önálló szerepük van: nevezetesen a lakodalom fő rendezője és szertartásmestere, a vőfély szavalja el, és szükség esetén át is alakítja e rigmusokat. (Esetenként úgy hívja föl hallgatói figyelmét, mint a régi hoppmesterek: botjával koppant néhányat, és ilyenkor a cigány is tussal fejezi be a zenét.) Maguk a vőfélyversek rendszerint dallam nélküliek, a legritkább esetben éneklik csak őket. (A vőfélyek elődei azonban, a XVI-XVIII. századi szolgadiákok és inasok sokkal gyakrabban énekeltek is lakodalmi dalokat!)
A vőfélyversek évszázados szokásokat, hagyományokat tartottak fönn; valószínűsíthetjük a nemesi lakodalmak költészetének, továbbá a kéziratos énekeskönyveknek és a diákságnak számottevő hatását is. Ilyen versbeli maradvány pl. a vőlegény oktatása, a vőfélyek vitája a házasságról és hasonlók. Ugyanakkor sok a népi rögtönzés, főként a tréfás elemek benyomulása (a vőfély verses hazudós meséje, a tréfás toborzás stb.).
Viszonylag elég nagyok a táji különbségek; a vőfélyversek ugyanis igazodnak a lakodalom menetéhez, épp ezért a legcélszerűbb eszerint csoportosítani őket. Maguk a vőfélykönyvek is így közlik a szövegeket: vendéghívás, indulás a menyasszonyért, a menyasszony búcsúztatása és beköszöntése, a vőlegény oktatása, vita a házasságról, a lakoma, illetve az egyes fogások bejelentése, italköszöntök, úgynevezett kásapénz-szedés, pénzgyűjtés a zenészeknek; párta-köszöntő, a menyasszonytánc bejelentése, az új asszony elbúcsúztatása, vendégküldő és búcsú a vendégektől. (A fölsorolás természetesen nem teljes, a főbb csoportokra szorítkozik.)
A vőfélyversek az egész magyar nyelvterületen ismertek ugyan, a gyűjtések azonban nagyon aránytalanok: alig van adatunk pl. északról és még kevesebb a Dunántúlról!
VENDÉGHÍVÁS
[Szívhajlandósággal jövünk be e házba, …]
Szívhajlandósággal jövünk be e házba,
Hívjuk a ház népét egy ártatlan nászba.
Az ősatyáink is, mikor házasodtak,
Minden jó atyafit oda meghívattak.
Őseinktől bírjuk e kötelességet,
Szereti a magyar a szép vendégséget.
Mert nincs a magyarnak egy ízes falatja,
Ha magánál kedves népét nem láthatja.
S nem kell a magyarnak legjobb fajta bora,
Ha nem ülnek vele jó szomszédok sorba.
Ámde nemcsak férfi kell a mulatságba,
Asszony s leány nélkül nem megyünk a táncba.
Azért jöttünk most hát e jeles órába,
Meghívni magukat e szép mulatságba.
Gazdagon fogadni mi senkit se tudunk,
De minden jó embert tiszta szívből látunk:
Egypár tányér étel elhasználására,
Egypár pohár bornak a megivására,
Egypár fürge táncnak az eljárására,
Egypár magyar nóta eldalolására.
Szívesen látjuk és elvárjuk kenteket,
Itthon ne maradjon még az se, ki beteg!
Azért, jó bátyámék, magukat felkérem,
Adjanak parolát ezen percbe nékem,
Hogy el fognak jönni pontosan és szépen! –
Ég áldása legyen ezen a háznépen!
Alföld
A MENYASSZONY BÚCSÚZTATÁSA
[Most a hegedűnek némuljon zengése, …]
Most a hegedűnek némuljon zengése,
A sarkantyúknak is szűnjön a pengése,
Mert búcsúzásomnak most leszen kezdése;
Legyünk csendességbe, míg leszen végzése!
A mátka búcsúzik édes szülőitől,
Szívéből szeretett jó testvéreitől.
Szólana, de nem tud, látom bús arcáról,
Én tehát elmondom, mit elméje gondol.
Legyünk türelemmel, nemes kompánia,
A gyermeksuttogás szűnjön oda hátra.
Alföld
SZÓZAT A NÁSZNAGYOKHOZ, MIKOR A MENYASSZONYT A HÁZBA HOZZÁK
[Szerencsés jó estét két násznagy urunknak, …]
Szerencsés jó estét két násznagy urunknak,
Végére jutottunk, ím, nehéz utunknak.
Alázattal kérjük a jelenvalókat,
Hogyha meghallgatnák egynémely szavunkat.
Nagy fáradozásunk nem esett hiába,
Mert egy drága kincset hoztunk e kis házba:
Ím, itt a menyasszony, velünk megérkezett.
Tessék, násznagy uram, fogjon vele kezet!
– A mi kis seregünk, mely odakint vagyon,
A hosszú út alatt elfáradott nagyon.
Fogadják szívesen vidám hajlékukba,
Részeltessék őket szép mulatságukba.
Alföld
ESKÜVŐ UTÁN A VŐLEGÉNY HÁZÁNÁL
[Drága, jó uraim, kedves asszonyaim! …]
Drága, jó uraim, kedves asszonyaim!
Nem voltak hiába fáradozásaim:
Szép menyasszonyt kaptunk a vőlegény mellé;
Ők már egybeforrtak, mindketten egymásé.
Örvendjünk tehát e ritka szerencsének!
S mivel már vége van a szent ünnepélynek,
Családi ünnepély jön, íme, utána;
Foglaljanak helyet egy kis lakomára!
Móré, te meg húzd rá, szóljon a hegedűd!
Lásd, az egész háznép vigadoz és örül.
Sepsibesenyő (Háromszék)
INDULÁS A MENYASSZONYOS HÁZHOZ
[Tisztelt gyülekezet, Isten szent nevében …]
Tisztelt gyülekezet, Isten szent nevében
Induljunk el innen csendes békességben!
Vőlegény urunknak keressük fel párját:
Az ő drága kincsét, ékes menyasszonyát!
Szerezzünk ma néki öröm- s bodogságot,
Hozzunk a keblére egy szép gyöngyvirágot!
Először majd Isten hajlékába visszük,
Hol az áldás után boldog leend, hisszük.
Induljunk el tehát, Isten szent nevében,
Menjünk a mátkáért a legnagyobb csendben!
Sepsibesenyő (Háromszék)
A MENYASSZONY BÚCSÚZTATÁSA
[Elsőbben is, atyám, tehozzád fordulok. …]
Elsőbben is, atyám, tehozzád fordulok.
Szívemet szíveddel együvé szorítom,
Így valamennyire magamat újítom.
Elbúcsúzásomat már tetőled várom.
Bocsássad meg nekem, ha megbántottalak,
Vagy valaha is megszomorítottalak!
Neveltél, ápoltál, engem: leányodat…
Áldja meg az Isten a te jóságodat!
Kedves édesanyám, hozzád fordulok már,
Mert tudom, hogy szíved tőlem búcsúzást vár.
Ismerem a gyenge anyai szívedet,
Ismerem asszonyi erőtlenségedet.
Mint galamb a fiát, engem úgy neveltél,
Emlőddel tápláltál, széltől is őriztél,
Felnevelésemért, dajkálkodásodért
Adjon az Úristen a mennyben méltó bért!
